X. fejezet

  Tizedik fejezet - Közös délután:

 Az aulában szinte belefutottunk az ajtó előtt ácsorgó barátainkba, akik mindhárman kérdőn néztek ránk.
 Amikor megálltunk, reflexszerűen elengedtük egymás kezét. Léna felvont szemöldökkel, sejtelmesen mosolygott - igen, ő biztosan észrevette, és azonnal túlkombinálta a dolgokat.
 - Ez mi volt most? - kapkodta a fejét Dan.
 - Semmi. - mondtuk egyszerre Noellel.
 - Na, tessék, már egyszerre is beszélnek. - forgatta mosolyogva a szemeit Dan, majd legyintve hátat fordított és kisétált az ajtón.
 Követtük a példáját, és némán mentünk egészen a koliszobáinkig. Illetve, Dan út közben elénekelt valami One Republic dalt. Vagyis megpróbálkozott vele...
 - Akkor öt körül. - intett Noel fél kezével a szobakulcsa után kutatva a zsebében, mire Léna megtorpant.
 - A-aaa! A ruhavásárlást sem ússzátok ám meg; velünk jöttök! - magyarázta csípőre tett kézzel. 
 Dan olyan vicces szomorú-képet vágott, hogy Alyhez hasonlóan elnevettem magamat. Noel csak a plafont bámulva próbált beletörődni a sorsába, majd újból intett egyet, és belépett az ajtón. 
 - Jó, akkor háromkor. - kiabált ki.
 - Nem! - Léna elindult az ajtó felé, és még Dan előtt lépett be rajta. - Nem! 
 Dan tágra nyílt szemekkel hőkölt hátra, és onnan nézett be meglepetten a szobaajtón.
 - Kettőkor! - magyarázott tovább akaratos barátnőnk.
 - De hát addig már csak alig fél óra van! - érvelt Noel, akinek a hangjából is hallottam, hogy szintén meglepődött Léna akaratosságán. 
 Dan hátrált pár lépést az ajtótól, és megállt mellettünk, miközben egyre több   és egyre hangosabb érvelés hallatszott ki a fiúk szobájából. 
 - Öhm. Ez nálatok lányoknál normális? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.  
 - Mi? 
 - Hát hogy így... Hogy így... így izé! - mutogatott két kézzel a kettes szoba irányába. 
 Válasz helyett csak elröhögtük magunkat, majd Noelt figyeltük, aki kerek szemekkel, a fejét csóválva jött ki a szobából, és segélykérő pillantásokat vetett felénk.
 - De nem érdekel, úgysem csináltok semmit, csak ültök és néztek ki a fejetekből! Ma délután velünk van programotok és kész! - jött utána Léna is.
 - Mondtam én hogy nincs? - kérdezte széttárt karokkal, mire Léna egy pillanatra elgondolkodott.
 - Hát... nem. De azt igen hogy most nem érsz rá. De pedig ráérsz! 
 - De nem. Vagyis de, de nem akarok órákat tölteni egy ruhaboltban! 
 - Az nem baj, mert engem nem érdekel. - mosolygott erőltetetten. 
 - Segíts már! - szólt félig röhögve Dannek Noel, ám hiába, mivel ő konkrétan röhögőgörcsöt kapott mellettem. 
 - Te meg ne röhögj! - förmedt rá Léna Danre is, aki mondjuk ettől csak mégjobban röhögött.
Léna megrázta a fejét, majd ismét Noelre emelte a tekintetét.
 - Lefogadom, hogy Annát azért szívesen nézegetnéd mindenféle csini rucikban. - folytatta, mire abbahagytam a kuncogást. 
 Noel arca kifejezéstelen lett, én pedig fogadni mertem volna rá, hogy teljesen elpirultam. Amikor felém tekintett, lehajtottam a  fejemet, hogy ne lássa a kipirult arcomat, de biztos voltam benne, hogy látta, mivel mire felnéztem, mosolygott. Ennyire vicces lennék kipirulva? 
 - Hahh, megint igazam van. - közölte Léna, miközben Noel vállára tette a kezét. - Ugye? 
 - Öööö. 
 - Szóval igen. - veregette meg a vállát, aztán elindult felénk, és szinte szó szerint beterelt minket a szobánkba. - Ja és engedékeny vagyok, fél háromra átjöhettek! - kiabált a fiúk után. - Vagyis, nem jöhettek; jöttök!
 - Ez mi volt? - kérdeztem, amikor már zárt szobaajtó mögött tudtam magunkat.
 - Érzelemkiismerő-barátnőhadművelet. - mondta bólintva, teljesen komoly arccal.
 - Mi? - kérdezte helyettem Aly kuncogva
 - Áh, ti ehhez buták vagytok... - mosolygott. - Másképp megfogalmazva, kiismertem Noel irántad érzett érzelmeit. 
 - Őőő. Oké. De, ahogy észrevettem, inkább ki voltál akadva azon, hogy nem akar ruhákat próbálni velünk. 
 - Áh, az csak elterelés volt. - kacsintott. - Vagyis... nem teljesen. Üljék csak végig amíg mi ruhát próbálunk! - emelte feljebb a fejét. 

 A fiúk 14:35-kor kopogtak be hozzánk. Léna természetesen kérdőre vonta őket, hogy miért késtek teljes öt percet, de a vitának viszonylag gyorsan vége szakadt. 
 A buszt majdnem lekéstük, de az utolsó 50 métert a buszmegállóig lesprinteltük, úgyhogy még pont elértük. A buszon utazókat lekötötte Léna dühöngése arról, hogy a srácok miatt majdnem kitört a bokája a magassarkújában, és újból rátért a "mi a fene volt olyan fontos, hogy nem tudtatok átjönni pontban fél háromra?!" témára is, miközben én telefonon számoltam be anyunak arról, hogy ma mit csinálok, hogy érzem magam, jól vagyok, szeretek mindenkit, ölelek mindenkit, puszilok mindenkit, és biztosítottam arról is, hogy nem megyek veszélyes helyekre, nem haltam meg, és a buszsofőr nem részeg.

 Bementünk két ruhaboltba, de mindkettőből ki is jöttünk, mert Léna nem találta elég minőségieknek a ruhákat. Erre a ruhatémára eléggé érzékeny. Dan és Noel is, csak ők teljesen más értelemben. :) 
 A harmadik bolt, ahova bementünk, valami megjegyezhetetlen francia nevű, a többi boltnál nagyobb volt, tele ruhákkal, kiegészítőkkel, cipőkkel, mindennel. Nem is tudtam, hogy errefelé ilyesmi helyek vannak. Minket lányokat teljesen lenyűgözött, a srácok viszont ásítozva vonszolták be magukat a bejáraton. 
 Léna azonnal eltűnt a ruhák sorai közt, Aly pedig "aztaa" "húúú" és "huhúú" kifejezéseket ismételgetve rohant a cipők felé.
 - Jézusom... - nézett utána fél szemöldökét felvonva Dan. - Na én itt le is ültem. - sétált oda a bejárattól pár méterre lévő ülőgarnitúrához, Noel pedig követte a példáját. Mondjuk, ő nem ráült, hanem hasra feküdt, becsukta a szemeit, egyik keze pedig a padló felé lelógott.. Annyira aranyosan nézett ki, hogy muszáj volt a megengedettnél tovább bámulnom. Ment volna még tovább is, ha Dan nem hajol Noel feje fölé, hogy tekintetemmel elkapjam vigyorgó arcát. Elpirultam, kinyújtottam neki a nyelvemet, majd én is bevetettem magam a sok ruha közé.  
 Körülbelül minden ötödik ruha tetszett, de 20 perc után végre sikerült kiválasztanom hármat, amivel a próbafülkék felé vettem az irányt.
Bementem az egyikbe, elhúztam a függönyt, és felpróbáltam egy rövid, sötétkék csipkeruhát. 
 - Anna, itt vagy? - hallottam Léna hangját kívülről. 
 - Aha! - kiabáltam vissza. 
 - Próbálsz? 
 - Aha. 
 - De jó, akkor pontozom a ruháidat, oki? 
 - Aha. - Megint úgy éreztem, hogy némi fejlesztésre szorul a szókincsem.
 - Vagy, izé. Nem is kell. Mentem a cipőkhöz! De azért gyere ki, Aly megvár! 
 - Hát, izé, oké. - válaszoltam, miközben nagynehezen felhúztam a ruha cipzárját a hátamon. Kissé furcsa volt, de Lénától ezt már rég megszoktam. 
 Elhúztam a függönyt, és kiléptem a fülkéből. Aly nem volt sehol, viszont más ismerős arc igen. Noel zsebretett kézzel ácsorgott az öltözőfülkém előtt.
 A meglepetéstől kissé hátrahőköltem, mire olyan Noelesen (azaz féloldalasan) elmosolyodott, majd alaposan végigmért. 
 - Hmm. - mondta elgondolkodva, majd biccentett egyet. 
 - Jól áll? - kérdeztem kissé elbizonytalanodva, mire elröhögte magát.
 - Hát én ehhez kicsit sem értek, de azt megállapítottam hogy jól nézel ki. - kacsintott rám. 
Szinte éreztem ahogy elpirulok, sőt, elvörösödök, úgyhogy gyorsan visszaléptem a fülkébe és behúztam a függönyt. Hátranyúltam, hogy lehúzzam a cipzárt, de valahogy nem ment. Megpróbáltam felülről is, de úgy meg nem értem el. Na ne... Ha fel tudtam húzni, le miért nem tudom?! Ááá! Még legalább három percig küzdöttem a ruhával, mikor Noel beszólt a fülkébe:
 - Ennyire sokáig tart felvenni egy ruhát?
 - Ha az előzőt sem tudod levenni, mert sehogy sem éred el a cipzárját, akkor igen. - mondtam kissé kétségbeesett hangon. 
 - Öhm. - kezdte bizonytalanul. - Segítsek...? 
 - Hát, ha... megtennéd. - válaszoltam szintén bátortalanul. 
A következő pillanatban a tükörből láttam, ahogy elhúzódik a függöny, Noel pedig belép, és fél pillanat alatt felméri a helyzetet.
Összefogta a hajamat, fél kezével előresimította a vállamra, a másik kezével pedig egy mozdulattal végighúzta a cipzárt a hátamon. 
Láttam a tükörben, hogy kezdek pirulni, és a helyzet fixálása érdekében gyorsan megszólaltam:
 - Tényleg lesz buli, vagy csak kitaláltátok? 
 - Tényleg lesz. - közölte, és összemosolygott velem. Vagyis inkább a tükörképemmel. - Megint vörös vagy. - közölte elmosolyodva. 
 - Nem is! - közöltem felszegve az államat, majd megfordultam, hogy kiirányítsam Noelt a fülkéből, azonban a tervem nem sikerült, ugyanis meg sem bírtam mozdítani. Két kézzel próbáltam kilökdösni, miközben ő csak röhögött rajtam. 
 Hirtelen megfogta a csuklóimat, mélyen a szemeimbe nézett, kicsit közelebb hajolt, aztán... aztán rám mosolygott, elengedett, kiment és behúzta a függönyt. Megint azt éreztem, hogy ez végre egy olyan pillanat lesz, de mégsem. 
Miután felülemelkedtem a sokkhelyzeten, letoltam magamról a ruhát, majd felvettem az egyik feketét, amin egy vastag, masnis selyemöv volt. Sokkal jobban tetszett magamon, mint az előző ruha.
Elhúztam a függönyt és kisétáltam. Noel a fülkék előtti bőrfotelen ült, fejét a jobb karján támasztva. 
 - Hűű. - tágult ki a szeme. - Hűű! 
Szélesen elvigyorodtam, mire ő is. 
 - Izé. - pislogott nagyokat. - Szép. 
 - A ruha? 
 - Is. - mondta féloldalas mosollyal az arcán. 
A végtelen örömtől felpörögve szinte visszaugrottam az öltözőbe, és vigyorogtam kábé egy percet a tükörképemnek. Próbáltam elhitetni magammal, hogy a ruhának örülök ennyire, de a tagadhatatlan igazság az volt, hogy Noeltől pörögtem fel teljesen. Megint. 
Ránéztem a harmadik, fekete ruhára , de úgy döntöttem nem próbálom fel. A másik, ami rajtam volt, épp eléggé meggyőzte az egyszemélyes zsűrimet. 
Levettem magamról a ruhát (most nem volt szükségem segítségre), visszaöltöztem az eredeti szettembe, majd a ruhákkal a kezemben kimentem. Noel azonnal kivette a ruhákat a kezemből, én pedig elolvadtam. Még ettől is... 
 - Öhm, a helyükre vinném őket, - emelte fel azt a kezét amiben egy kék és egy fekete ruha volt. - de fogalmam sincs róla honnan szedted őket. - nézett az óriási ruhasorok felé, mire én elfolytottam egy nevetést.
 - Gyere! - mondtam és bevetettem magam a sorok közé. 
Még számomra is nehéz feladat volt megkeresni a ruhák pontos helyét, úgyhogy legalább 10 percig bolyongtunk ide-oda. 
 Mikor sikeresen végeztük (bár a kék ruhát tuti rossz helyre tettük vissza), a cipőkhöz mentünk, ahol Aly és Léna még mindig próbáltak, Dan pedig a cipős részlegnél lévő kanapén ült. Vagy inkább aludt.
Fogadni mertem volna rá, hogy nem önszántából jött a lányok után. :)
 Noel is besokallt a női cuccoktól, úgyhogy ő is lehuppant a kanapéra, amitől az addig csukott szemű Dan hirtelen ijedtében megpördült és a padlóra esett. Nyugalmát megzavaró haverja csak röhögött rajta - meg persze én is - a lányok viszont a magassarkúk látványán ájuldoztak.
 Én egy egyszerű, fekete magassarkúval és a fekete ruhámmal, Aly egy halványrózsaszín ruhával és egy bézs cipővel, Léna pedig három szatyorral távozott az üzletből. Nem tudom pontosan miket vásárolt, de az tuti, hogy három magassarkút és vagy tíz ékszert is vett, valamint a büfé- és a zsebpénzét is mind elköltötte.

 - Nem kéne ezeket előbb a koliba vinni? - tette le a szatyrokat, amikor már az utcákon sétáltunk. 
 - Nem. - közölte vele a ruhaboltból élve kikerülésén örömködő Dan.
 - De nehezek! - mutatott Léna két kézzel a járdára tett szatyrokra. 
 - Akkor minek vásároltad meg a fél boltot? - kérdezte fejcsóválva Dan, majd felemelt két szatyrot a földről. 
Léna látszólag elégedett volt Dan cselekedetével, és még talán mást is láttam az arcán. Talán.
  Igaz, hogy sok időt töltöttünk a boltban, de a film előtt még fél órát kellett várnunk a moziban. Ezalatt Noellel és Alyvel beszéltük ki az egyik plázai gyorskajáldában lévő büfésnőt, aki szerintünk rokonságban állhat a suli büfésnőjével. E megállapításunkat alátámasztotta, hogy egy fickó visszament hot-doggal a kezében reklamálni, mert ketchup helyett mustárt kapott, erre a nő levette a hot-dog tetejét, a kezében lévő kanállal egy mozdulattal leszedte a ketchapot a virsliről, majd ugyanazzal a kanállal belenyúlt a mustárba, és rákente a hot-dog tetejére. Fuj. 
Dan is biztos partner lett volna a beszélgetésünkben, ha nem köti le Léna, aki arról magyarázott neki, hogy az egyik új nyakláncát biztos elhagyta út közben. Végül meglett a lánc, és kiderült, hogy abban a szatyorban volt, amit Léna cipelt.
 A film előtt pár perccel bementünk a terembe. Dan egy óriáspopcornnal, Noel két kólával, Léna valami biztos nem a büféből származó gyümölcsös zacskóval, Aly pedig egy kis popcornnal a kezében ült le az egyik hátsó sorban.
 Noel ült legbelül, mellette én (nem direkt. tényleg nem! vagy, talán...), mellettem Léna, Aly, és Dan. Azt hiszem Aly jobbnak látta, ha beül közéjük, és így talán elkerülhetjük azt a helyzetet, amikor Léna és Dan a film közben vesznek össze.
 Amíg a reklámok mentek, Noel maximális természetességgel a kezembe adta az egyik kólát (nem pirultam el, dehogy), Léna pedig Aly elé hajolva magyarázta el Dannek, hogy ne zabálja be az egész popcornját már a film előtt, ő viszont csak röhögött rajta.
 A film ahhoz képest, hogy egyáltalán nem az én műfajom, egész jó volt. Talán csak azért, mert a szuperhőstársaságban előfordult egy-két igazán helyes fickó is, és a főgonoszpasi sem volt egy bányarém, de akkor is viszonylag jó film volt. 
Cselezhettem volna úgy, hogy a kezemet a karfára teszem, hátha megfogja a kezem (nem, nem Aly), de nem volt hozzá bátorságom. Nem fogta meg a kezem, bár ennek oka lehetett az is, hogy a kezeimet a combom közé téve ültem végig a filmet...
 Este fél kilenc körül értünk vissza a kollégiumba, ahol a portás meg is kérdezte, hogy merre voltunk. Barátságosan beszélt, miközben én megfigyeltem, hogy neki is farkasfogai vannak. A fiúk már említették, hogy a koliportás is az. 
 A srácok megkönnyebbülve a hazatérés gondolatától siettek be a szobájukba. Mi még vagy fél órán keresztül el voltunk foglalva a vásárolt cuccaink mutogatásával, majd jött a másik téma, amit persze Léna hozott fel. 
 - Na, volt valami végre? - kérdezett. 
 - Mivel kapcsolatban...? - kérdeztem vissza, bár pontosan tudtam mi érdekli. 
 - Noellel... - forgatta a szemeit. 
 - Ja. Hát... nem igazán. 
 - Nem igazán...? - szállt be Aly is a témába.  - Tehát valami azért volt?
 - Nem. Semmi sem volt. - ráztam meg kissé csalódottan a fejemet. 
 - Ajh! - szomorodott el Léna is. - Pedig utánad ment a boltban is. Meg kólát is vett neked, láttam ám! 
 - Utánamjött? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. 
 - Aha! Hát ott az öltözőnél, tudood. 
 - De nem te parancsoltad oda...? 
 - Nem, dehogy. Ő nem ugráltatható annyira mint Dan. - mosolygott. 
 - Akkor ez most jó, nem? - kérdezte Aly, miközben a forgószéken pörgött.  
Léna bólogatott válaszként, én pedig csak nagyokat mosolyogtam magamban. Aztán egyre lehangoltabb lettem, mert ha belegondolok, nem meglepő ha egy barát megy a másik után, amíg az ruhát próbál. És amikor ott az öltözőben... hát, akkor sem volt semmi. Pedig lehetett volna.