III. fejezet

Harmadik fejezet - Új barátok:

 

Lénával úgy döntöttünk hogy felmegyünk a szobánkba, és majd később nézünk körbe a suliban. Ismét lifttel mentünk, mivel mindkettőnkön magassarkú volt, meg amúgy is sokkal gyorsabb. Rajtunk kívül két lány és egy alacsony, szemüveges srác volt a liftben. Az egyik lánynak sötétbarna haja, és olyan kék szeme volt mint nekem és Lénának. ismerős volt; azt hiszem láttam az évnyitón. Sőt, a mi osztályunknál állt. Amikor a tükrön keresztül észrevette hogy nézem (miért kell nekem ma mindenkit megbámulnom?), megfordult és rám mosolygott. Visszamosolyogtam rá, bár kissé zavartan, amolyan bocsi csak mától az a hobbim hogy mindenkit hosszan bámulok mosollyal...
Közben megérkeztünk az ötödik emeletre és kiszálltunk. A szemüveges srác és az - ezek szerint - osztálytársunk is.
Lelassította a lépteit, hogy utolérjük, és megszólalt:
 - Heló! - most szélesebben mosolygott. Szép lány volt, a mosolyától pedig csak még szebbnek tűnt. - Láttalak titeket az évnyitón. Előttem álltatok. Alyson Cook vagyok.
Szóval ő az egyik külföldi osztálytárs. A nevére emlékeztem az osztálynévsorról; már nyáron nagyon megtetszett.
- Szia; én Anna vagyok, ő pedig Léna. - mindketten visszamosolyogtunk rá, bár az ő mosolya mellett szerintem mindketten úgy éreztük, hogy csak ciki helyzetbe hozzuk magunkat.
 - Örvendek. Ha már itt vagyunk, nem beszélgetünk? Vagy, dolgotok van...? - kérdezte.
 - Nem, dehogy! Vagyis, szívesen beszélgetnénk.
 - Oké. - megint mosolygott. Komolyan úgy éreztem, hogy az én mosolyom az övéhez képest vicsor.. - És itt, - rámutatott a lift előtt pár méterrel lévő kisasztalra és kanapéra - vagy valamelyikőnk szobájában?
 - A miénk itt van jobbra, alig pár méterre. - Mondta Léna.
 - Ó, akkor ti jobb helyen kaptatok szobát mint én. Nekem el kell sétálnom a bal folyosó legvégéig.

Bementünk a szobába, és beszélgetni kezdtünk. Először ilyen alap barátkozós-dolgokról. Megtudtuk, hogy Alyson anyja magyar, apja pedig brit, de kiskora óta itt laknak Magyarországon. Perfect angolos, és kérte hogy hívjuk Aly-nek (ejtsd: Eli).
 Kábé húsz percnyi mindenki-mindent-megtud-a-másikról-beszélgetés után Léna berakott egy Linkin Park-CD-t a lejátszójába; azt hallgattuk és énekeltük. Még Aly is, akiről többek közt azt is megtudtuk, hogy milyen zenéket szeret. Pár perc alatt eléggé felpörögtünk, és mindhárman átkapcsoltunk őrült módra, ami alatt annyit kell érteni, hogy a két párnánkkal csatáztunk, a törölközőkkel csapkodtuk egymást és még a takarókkal is el tudtunk baromkodni. Még sosem barátkoztam össze senkivel ilyen gyorsan, de valahogy úgyéreztem, hogy Alynek a testvéremnek kellett volna születnie, csak valami összekuszálódott. Persze, Lénával is ugyanez a helyzet, de ezt vele kapcsolatban már jóval régebben megállapítottam.
 Aly épp úgy hozzávágta Lénához az egyik párnát, hogy szegény lány nekicsapódott a fürdőajtónak, amikor valaki kopogott.
Léna csak röhögött (körülbelül úgy mint egy retardált fóka aki nem kap levegőt), Aly pedig bocsánatért esedezett, úgyhogy én nyitottam ki az ajtót. Egyáltalán nem számítottam rá, de Noel állt az ajtóban, mögötte pedig Dan vigyorgott - igen, olyan Danesen-idétlenül.
 - Szia. -Sztok. - tette hozzá, amikor beljebb-nézve észrevette a földön ülő, még mindig nevető Lénát és az előtte térdelő Alyt.
 - Szi-a. - mondta röhögve Léna, aki - érthetetlen okokból - röhögőgörcsöt kapott egy neki csapódó párnától.
 - Heló. - mosolygott rá Aly, de azonnal vissza is fordult, mert Léna fejbecsapta az előbb még őt eltaláló fehér párnával.

Talán megint kissé hevesen néztem Noelre, arra számítva, hogy elkábult Alyson mosolyától, de ő is rám nézett, úgyhogy inkább Dan felé fordítottam a fejem, aki vigyorogva nézte Lénáékat.
 - Ti most tulajdonképpen mit is csináltok? - kérdezte.
 - Ja..! Öhm. - Léna hirtelen felpattant, és komoly arcra váltott. Ahogy újból ránézett Danre, aki még mindig mosolygott, ő is mosolyra váltott. - Mi csak... elvagyunk.
 - Értem. Szóval a párnacsata újabb neve az elvagyás. 
A többiekkel együtt nevettem egyet Dan újabb, tipikusan Danes poénján, majd lehuppantam arra az ágyra, ami kevésbé volt gyűröttebb a másik szétugráltnál. Noel leült mellém, tisztességes távolságot tartva.
 - Szóval, Anna.
 - Szóval, Noel..? - rámosolyogtam. 
 - A Linkin Parkot is szereted? - felém fordította a fejét és halványan mosolygott.
 - Igen.
 - Az jó. Én is.
 - Na, megállapítottátok egymásról hogy kiváló a zenei ízlésetek? - ugrott közénk hasra érkezve a felpörgött Dan.
Noel - mosolyogva bár, de - a szemeit forgatva a plafon felé nézett.
 - Green Day. Na aaaz jó! - folytatta Dan, miközben levette a napszemüvegét. - A Harminc Izé Szaturnusz nem annyira.
Ezen mindketten elnevettük magunkat, bár Dan kérdőn nézett ránk - később is megtapasztaltam, hogy sokszor nem szándékosan lő el jó poénokat. 
Ekkor a lányok közelebb húzták a másik ágyat, és mindketten leültek rá. Kicsit ziháltak; még lenyomtak egy utolsó párnacsatát amíg mi váltottunk pár mondatot.
 A fiúkkal is levezettünk egy ismerkedős-beszélgetést, ami elég sokáig elhúzódott.
Noel hét éves koráig élt az USA-ban, anyja és apja is félig magyar.
Dan Budapesti, - ahogy Noel is - és hülye. Persze pozitív értelemben. A beszámolójából legalábbis erre következtettünk a lányokkal.
 - Na és, ti itt azok a sulimenőcsávói vagytok? - kérdezte Léna.
 - Hát, nem igazán. Talán azok lennénk, ha vevőek lennénk rá.
 - mondta Noel válaszul.
 - Hé, én igenis menő vagyok! - vigyorgott Dan, aki ekkor már törökülésben ült köztem és Noel közt. - Az hogy te az vagy-e az már más kérdés.. 
 - Oké, vannak haverjaink, de igazából csak ketten vagyunk nagyon jó barátok. - mondta Noel, és oldalba vágta Dant a beszólásért. - Amúgy te is kábé annyira vagy népszerű, mint Mr. Smith. Csak akkor szólnak hozzád ha muszáj.
  - Ki az a Mr. Smith? - kérdezte Aly.
  - A koli-főmufti. Vagyis, a mélyen-tisztelt Mr. Smith kollégiumigazgató, alias Kovács József bá', aki cikinek találta az eredeti vezetéknevét egy angol gimiben. - röhögött Dan.
 Mindketten szélesen mosolyogtak (Dan inkább direkt hülyén grimaszolt), és ekkor tűnt fel először, hogy mindkettejüknek hosszú szemfogai vannak. Hegyeseknek is tűntek. Dan idióta személyiségéhez és vigyorához illettek a fogai, Noel pedig.. egyszerűen csak még jobban nézett ki tőlük. 
 A hosszas beszélgetés közben már nem szorongtam annyira a srácok közelében. Pontosabban Noel közelében... Sőt, nem csak a közelében; végül is körülbelül fél méterre volt tőlem. Dan pedig mellettem.

 A délután további részét a lányokkal töltöttem; körülnéztünk a suliban és a kollégiumban is. Az iskola tényleg nagyon nagy volt (nem mintha a koli nem lett volna az): sok emelete és lépcsője, folyosója és terme volt. Talán egyedül azt tudtam megjegyezni, hogy merre van a tornaterem és az osztálytermünk. Mivel a tornaterem az alsó szint legvégén volt, nem volt olyan nehéz megtalálni, a termünk helyét pedig mégiscsak célszerű megjegyezni.
 A felfedezőút után visszamentünk a szobánkba, és tovább beszélgettünk, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Vagy inkább kicsapódott.
 - Heeeló lányok! - jött be a szobába Dan. 
 - Elfelejtettél kopogni. - közölte vele Léna.
 - Ja, tényleg. Bocsi. - mondta Dan, és lehuppant mellém az egyik ágyra. Pár másodpercig csend volt. - Ha valami titkos témáról folyt épp' a szó, akkor visszamehetek kopogni és csak utána berontani..
 - Nem kell. - mondtam, majd rámosolyogtam. - Amúgy, válaszul a fel nem tett kérdésedre: igen, maradhatsz. 
 - Igazából azért jöttem, mert Noellel lemegyünk a suli mögötti játszótérre, és az összes haverunk már az első napot egész napos alvással tölti, szóval jöhetnétek velünk ti hárman. - kacsintott Alyre és Lénára, akik egymás mellett ültek a szemben lévő ágyon.
 - Játszótérre...? - kérdezte Léna.
 - Aha! Egy csomószor le szoktunk menni. Oda nem járnak ki a suli barmai, és még a csúszdákba is beleférünk.
 - Na heló! - mosolygott ránk az ajtón belépő Noel. - A mufti megtudta hogy megint átraktuk a szekrényt, és elkapott a folyosón, miután leléptél. - nézett Danre.
 - És?
 - Valamennyire megnyugtattam: azt mondtam neki, hogy balszerencsés ajtók mellé tenni szekrényeket. Végül is nem sokat hazudtam; az mi ha nem balszerencse amikor az éjszaka közepén jössz ki a fürdőajtón és belerúgsz a szekrény sarkába? 
- Bénaság?
Noel - talán válaszul a megjegyzésére, talán nem - lelökte Dant az ágyról, és leült a helyére. Vagyis mellém.